|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Száva Tibor-Sándor 2000. április 4.Márc. 31-én a csíkszeredai Kriterion Házban mutatták be a Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor A csíkszépvízi Száva család /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ című könyvét. Mint minden család-kutató a vér szavára hallgatva írta meg családja származásának történetét - vélte Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese, hozzátéve, elgondolkodtató, hogy egy-egy család hányfelé szóródott szét. A bemutatón többször is szó esett az örmények szerepéről a székelyföldi települések gazdasági fejlesztésében. Az 1672-es esztendőben 45 örmény család telepedett le Csíkszépvízen, ennek forrásait ismertette a leginkább örmény leszármazottakból álló közönségnek a szerző. /Örmények az évszázadok viharaiban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./2003. október 3.A Bécsbe elszármazott dr. Száva Tibor-Sándor tollából jelent meg Szépvízi magyarörmények nyomában című monográfia. A szerző a Csíkszépvízre került örmény közösséget bemutatta, a családfák részletes ismertetésével, az 1723-ban elkezdődött anyakönyvi bejegyzések adatainak közzétételével. Kitért az örménycsoportok több hullámban történt erdélyi honfoglalásának körülményeire is. /Ö. I. B.: Újabb magyarörmény dokumentumkötet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./2005. február 9.A csíkszeredai születésű, Kolozsvárról elszármazott, ma Bécsben élő szerző – Száva Tibor-Sándor – neve nem ismeretlen az erdélyi örményekről szóló szakirodalomban. A csíkszépvízi Száva család történetét, geneológiáját felvázoló munkája két kiadást is megért. 2003-ban kiadta a Szépvízi magyarörmények nyomában című könyvét, benne 35 törzscsalád családfájának megrajzolására vállalkozott. A tőle megszokott tudományos igénnyel megírt következő könyve /Magyarörmények az I. világháborúban. Magyar–Örmény Könyvtár 12. szám. Budaörs, 2003/ felsorakoztatja azokat az örmény származású személyeket, akik részt vettek az első világháborúban. Van-e valami értelme a tizenkilenc erdélyi gyalogezred több tízezres katonájának sorsából kiemelni az örmény származású magyarokat? – kérdezte a recenzens, hozzátéve, hogy az ő ereiben is van némi örmény vér. A hajdani örmény közösség érzelmileg még ma is valami közös származástudat bűvöletében él. Bennük van a kettős identitás tudata: örmények voltunk, magyarok vagyunk, de múltunkat ismernünk kell. /Murádin László: Könyv az erdélyi örmények múltjából. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./2005. március 12.Az aláírók közleményükben elismerésüket fejezték ki az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének. „Eörsi Mátyás előadásának megakadályozása Kolozsvár szimbolikus, – mondhatni: szakrális – színhelyein, egyenesen erkölcsi imperatívusz volt az SZDSZ és Eörsi Mátyás másfél évtizedes nemzetellenes tevékenysége után. Ne feledjük, az SZDSZ szorgalmazta a legkövetkezetesebben a magyar érdekek feladásával járó magyar – román alapszerződés megkötését, a náci ihletettségű Benes-dekrétumok ügyében a nyíltan magyargyűlölő szlovák diplomácia oldalára állt, parlamenti pártként egyedül szavazott a magyar nemzet egységét jogi síkon megjelenítő státustörvény ellen, majd pozsonyi és bukaresti politikusokkal vállvetve próbálta megakadályozni a törvény életbe léptetését. Eörsi Mátyás mindezen túl több ízben is állást foglalt a két legfontosabb nemzetpolitikai célkitűzés, az autonómia, valamint a kettős állampolgárság ellen. Az SZDSZ és Eörsi Mátyás olyan politikai vonalvezetést jelenítenek meg, melynek képviselőivel közös értékbázis hiányában éppen úgy nincs mit tárgyalni, mint ahogy a Nagy-Románia Párt reprezentánsait sem léptethetjük elő tárgyalópartnerré.” Az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének fellépése nem Magyarországról importált. Aláírások: András Imre, Kolozsvár; Árus Zsolt, vállalkozó, Gyergyószentmiklós; Bálint Zoltán, vállalkozó, Arad; Bancsi Edit Anna, tanár, Gyergyószentmiklós; Baracsi Levente, lelkipásztor, Arad; Bencze Tibor, vállalkozó, Csíkszereda; Benedek Barna, mérnök, Málnásfürdő; Bodor János, újságíró, Kovászna; Borbély Imre, politikai elemző, Temesvár; Borbély Réka, fogorvos, Arad; Borbély Viktória, vegyészmérnök, Temesvár; Borbély Zsolt Attila, politológus, Arad; Borsos Géza József, ny. tanár, Gyergyócsomafalva; Burján Sándor, orvos, Köröskisjenő; Cziple Aurél János, tanár, Nagybánya; Cziple Katalin, vegyészmérnök, Nagybánya; Csíki Sándor, tanár, Nyárádszereda; Dávid Zsuzsa, lelkipásztor, Arad; Dénes András, menedzser, Szatmárnémeti; Fekete A. Oszkár, egyetemi hallgató, Csíkszereda – Budapest; Ferencz Csaba, újságíró, Sepsiszentgyörgy; Fülöp Róbert, mérnök, Kézdivásárhely; Gábor Ferenc, Pro Tharkan Egyesület, Köröstárkány; Gazda Zoltán, színész, Sepsiszentgyörgy; György Attila, író, Csíkszereda; Hegedüs Pál, mérnök, Szatmárnémeti; Kiss István, mérnök, Marosvásárhely; Kocsis Károly, újságíró, Kézdivásárhely; Kovács Csaba, informatikus, Csíkszereda; Dr. Köllő Gábor, plébános, Magyarfenes; Lakatos Artur, történész, Kolozsvár; Lázár László, mérnök, Lövéte; Makkay József, újságíró, Kolozsvár; Mátyás Attila, lelkipásztor,Nagyvárad; Péter Zoltán, mérnök, Csíkszereda; Sikó Gyula Levente, vegyészmérnök, Gyergyószentmiklós; Siska Szabó Zoltán, fotóművész, Arad; Siska Szabó Hajnal, festőművész, Arad; Somló Imre, gépészmérnök, Arad; Somló Mária, nyugdíjas, Arad; Szabó Gyula, matematikus, Kolozsvár; Szabó József, gyógyszerész, Nagyzerind; Szabó Mihály, lelkipásztor, Kolozsvár; Thamó Csaba, tanár, Székelyudvarhely; Tóthpál Tamás, túravezető, Kolozsvár; Török Éva, tanár, Gyergyóalfalu; Tulit Attila, vállalkozó, Sepsiszentgyörgy; Vadász Szatmári István, tanár, Gyergyószentmiklós; Varró István, programozó, Marosvásárhely; Szász Gábor, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Enikő, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Detre cégvezető, Kolozsvár; Szász Ágnes, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Szabolcs, cégtulajdonos, Kolozsvár; Policsek Róbert, mérnök, Kolozsvár; Policsek Küne, tanár, Kolozsvár; Policsek Károly, nyugdíjas, Kolozsvár. Továbbá: Bankó Ágnes, Budapest; Jordáky Béla, közgazdász, Göteborg; Kovásznay Ádám, mérnök, Göteborg; Kovásznay Enikő, tanár, Göteborg; Nagy Baka György, fordító, Budapest; dr. Száva Tibor, Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete, Bécs, Tamás György, Stockholm. /Közlemény. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./2008. május 24.Oláh Sándor társadalomkutató jegyzi a Kivizsgálás című tanulmánykötetet. Alcíme: Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön, 1940–1989. A tanulmányok két történeti korszakot vizsgálnak. Az egyik a „kicsi magyar világ”-ként emlegetett 1940–1944 közötti időszak, a másik a népi demokráciának nevezett korszak fél évszázada. Tivai Nagy Imre hagyatékában lévő közgazdasági írásokból készült válogatás jelent meg a Hargita Kiadóhivatalnál. A törzsanyagot a Csíkmegye közgazdasági leírása című monografikus munka képezi, ezt egészítette ki a szerkesztő, Nagy Benedek egy, a székely kivándorlás okait vizsgáló röpirattal, kisebb írásokkal. Kánya József adjunktus előszavában ma is időszerűnek tartja a száz évvel ezelőtt megfogalmazott következtetéseket. Az Alutus Könyvkiadó a bécsi dr. Száva Tibor-Sándor családtörténeti kutatásaiban gyökerező, a csíkszépvízi és a gyergyói örménységre kiterjedő kötetét adta közre. Szekértábor a Szármány hegyén címet viseli a Zöld Lajos és Dávid Gyula által szerkesztett kötet. A Zöld Lajos által létrehozott szárhegyi művésztelepen összegyűlt írók tanácskozásainak jegyzőkönyveit, sajtóvisszhangját tartalmazza. Ez a szekértábor a magyar kultúra önvédelmét jelentette. /Sarány István: Zöld olvasónapló zöld könyvekről. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 24./2008. augusztus 25.Száva Tibor Sándor örménykutató legújabb, Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában című könyvét mutatták be szeptember 22-én a Kolozsvár Társaság székhelyén, ahol Murádin László nyelvészprofesszor köszöntötte az érdeklődőket. A szerzőnek az elmúlt két évben az erdélyi örményekről végzett kutatómunkája eredményeként jelent meg a csaknem 800 oldalas kiadvány, amelyben kiegészíti előző könyve adatait. Benne taglalja az erdélyi örmények betelepedését, foglalkozik a nevek kialakulásának rövid elemzésével, valamint múltbeli és jelenlegi nyelvhasználatukkal. /Könyvbemutató az örmény népcsaládról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2008. szeptember 2.Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános kórusának tagjai fogadták énekkel a szerzőt Marosvásárhelyen, a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A külföldön élő dr. Száva Tibor nyugdíjas mérnök több évtizedes kutatómunkájának eredménye a Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában című kötet. Az erdélyi magyarörmények neves, illetve elfeledett személyiségeit felvonultató, újonnan megjelent vaskos kiadványt Gálfalvi György, a Látó nyugalomba vonult főszerkesztője mutatta be. Hangsúlyozta: egy élet műve ez. Száva Tibor úgy érezte, hogy kötelessége elmondani mindazt, amit felfedezett. /Nagy Botond: Magyarörmények nyomában… = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./2012. augusztus 16.Magyarörmények nyomábanA csíkszeredai születésű, Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor magyarörményekről szóló kötetét ismertették csütörtök délután a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában. Ajtony Gábor, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a szerzőt, aki harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót Csíkszeredában. „Elképesztő adathalmaz van a könyvben, 91 családról van szó benne, ide-oda ágazó családokat kutatva fel, hatalmas munkát és hatalmas energiabefektetést igényelt” – hangsúlyozta Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerész. A könyv fő célja az 1660-as években betelepült családok utódjait felkutatni. Kik vagyunk, honnan jöttünk kérdésre keres választ a kötet – mondta elöljáróban a szerző. A csíkszeredai Alutus Könyvkiadó gondozásában megjelent Székelyföldi magyarörmény családokcímű könyv megírásához a szerző 91 székelyföldi magyarörmény család teljes dokumentációját kutatta fel, elsősorban a gyergyói és a csíkszeredai levéltárakból gyűjtött adatokat, de a bécsi levéltárban is talált ide vonatkozó dokumentumokat. A Csíkszeredában született, de már a nyolcvanas évek közepétől Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor immár három évtizede kutatja a székelyföldi örmény családok gyökereit. 1995-ben a Csíkszépvízi Száva család címmel jelentetett meg kötetet, majd 2003-ban látott napvilágot a Szépvízi magyarörmények nyomában című kötete. A rá következő évben a Magyarörmények az I. világháborúban című kötetben publikálta kutatómunkája eredményeit. A nemrégiben megjelent több mint 800 oldal terjedelmű könyvében a magyarörmény múltat székelyföldi viszonylatban tárja az olvasók elé. Iochom Zsolt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. július 21.Hazát kaptak, népsorsot vállaltak– interjú dr. Száva Tibor Sándorral – Valóban így volt és ma is így van. Az üldözött, ma is üldözés alatt álló s élő örmények a magyar nép sorsát vállalták rezzenéstelenül, panasz nélkül. A Fogolyánok, Gajzágók, Szávák, Patrubányok s annyi más család, nemzetség magyarrá, székelymagyarrá vált, jó részük ma is őrzi katolikus vallását. Ismeretlen viszonyulásokat és ismeretlen megaláztatásokat ismerhetünk meg dr. Száva Tibor Sándor) könyveiből. De az is igaz, hogy sokkal könnyebb volt a török, Habsburg elnyomatásban magyar–örményként élni, mint a románokéban. Beszélgetésünket közöljük, hogy örök tanulságul szolgálna s figyelmeztetőként. – Ismerhetünk olyan írót, néprajzost, orvost, akinek második hivatása volt az írás. Hiszen a hivatást nem lehet egy-egy diplomához kötni. Hogyan kezdte a „mellékállást”? – Kisgyerekként a könyv szerelmese voltam, és mindent elolvastam, ami a kezembe került. Azonban a tényleges írásra egyetemista koromban került sor, amikor az anyagi gondok miatt kényszerültem beszállni. – Tudom: Brassóban a Brassói Lapok elődjéhez, az Új Idők egyik rovatához, amelynek témája a „magyar műszaki nyelv” megtartása volt. – Az egyetemi ösztöndíj mellett semmilyen jövedelmem nem volt, de özvegy édesanyám is csak 40 lejt kapott a kollektívtől. Így hát ő is rászorult a támogatásra. Így kezdtem írogatni az újságnak, ahonnan kapogattam 80 vagy 100 lejt a beadott írásokért. Az egyetemistákat ilyen tekintetben Madaras Lázár támogatta igen önzetlenül. A későbbiekben valóban a foglalkozásom és a műszaki írásaim mellett a családkutatási írások töltötték ki életem egy jó részét. Már gyermekként sokat olvastam, aztán egyre többet hallottam az apai ághoz kötődő örményekről, de róluk, főként a székelyföldi örményekről könyvekből keveset lehetett megtudni. Közben a gondviselés akaratából nálam egyre gyűltek és gyűltek a székelyföldi magyar-örményekre vonatkozó értékes dokumentumok, és rájöttem, hogy ezek írásos közlés nélkül elvesznének a népközösség számára. Lelkiismereti kérdésnek tartottam kiadásukat. Sajnos, a szocializmus éveiben Erdélyben erre nem is lehetett gondolni, így csak 1995-ben sikerült kiadnom az első ilyen tárgyú könyvemet. A későbbi köteteim forrásanyagát sok éven keresztül gyűjtöttem szerencsével és nagy kitartással, miután már hazalátogathattam Bécsből. Könyveim dokumentáltságát a semmiből kellett előbányászni, mert például Csíkszépvíz esetében sosem készült hivatalos összeírás vagy demográfiai felmérés a családokról. Itt a vezérlő elv az volt, hogy hagyjunk valami értelmes dolgot az utánunk következő nemzedékre, és eltűnésünk után ne mondhassák, hogy na, ez is hiába élt. Feltáratlan múlt – Igaz, a Romániához odaloccsantott magyar területeken még az is politika, ha egy magyar gyerek megszületik. És itt az örmény–magyarok, a székellyé vált örmények is osztoznak a sorsunkban! – A Kárpát-medencei magyarság felszámolása csak idő kérdése, hiszen a gyerekszületések olyan arányban csökkennek, hogy ennek hatása eltűnésünkhöz vezethet. Ennek kiinduló pontja az a politika, amely a határon túli magyarságot érinti. A székelységet megalázó módon kisebbségként tüntetik fel még a jelenlegi erdélyi magyar pártok is, de mások is, ahelyett, hogy az őshonos nép megnevezést használnák, mert ezzel már egész másként lehetne érvelni a nemzetközi fórumokon. A székelység őshonos nép a Kárpát-medencében, és ha ez így van, akkor az ENSZ alapokmánya szerint joga van az önrendelkezéshez és a saját nyelvhasználathoz. Jelenleg csak erre a mindenki által elfogadott két alapokmányra lehet hivatkozni (sajnos erre a legkevesebbet hivatkoznak az elhivatottak, pedig jogilag az egyetlen járható út lenne), amely a megmaradást és a jövőt jelentené az erdélyi s benne a székelyföldi családok számára. – Örménységi kutatásaiban milyen területeken találkozott eddig ismeretlen adatokkal, irányulásokkal? – A családnevünket tekintve magyarörmény családban születtem, de ebből 350 év távlatából csak a származástudat maradt meg. Én székelynek tartom magam, hiszen a négy nagyszülő közül csak egy volt örmény származású. Édesanyám családja, a csíkdánfalvi Albert család 1638-ban I. Rákóczi Györgytől nyert felvételt a székely lófők rendjébe. Az erre vonatkozó dokumentumot maga Rákóczi és Márkosfalvi Márton szertartásmester látta el kézjegyével. Balázs Teréz apai nagyanyám szintén „primor“ székely családból származott. Amíg gyermek voltam, egyáltalán nem tudtam az örmény felmenőkről, ez a kérdés csak 1959-től, apai nagyapám halála, de mélyebben főleg az apám halála után, az 1960-as évek közepétől kezdett foglalkoztatni. Bizonyos korok történelmének tisztánlátására idő kellett, hogy kialakulhasson egy szilárd kép a jó irányú meggyőződés felé. A mindenkori hivatalos történelmi szemlélet és irodalom felületesen nyújt ismereteket az avatatlan szemlélőnek. Elfelejtett erdélyi nagy történészek munkái ritkán kerülnek nyilvánosságra, munkásságuk homályban marad a mai fiatalság számára. Csak példának említem a szépvízi Balás Bélát, akiről szülőfalujában nem is hallottak, pedig kiemelkedő munkássága volt a két világháború között. Nem ismeretes pl. a Cziráky-féle összeírás sem, amely 1821-ben jelent meg, pedig ez olyan ismereteket adott Erdélyről, amelyeknek napjainkban is figyelemreméltó helyet kellene adni. A gyergyói és a szépvízi örmény családok kutatását nem lehet elvonatkoztatva, külön vizsgálni. Sőt, a kutatások sajátos részterületén a diaszpóra-kutatásban mind az erdélyi, mind a galíciai örmény diaszpórák is, mint katolikus vallásra áttért újkori örmény diszpórák, lényegében azonos kutatási egységet alkotnak. Ehhez hasonlóan ugyanígy nem lehetne az erdélyi örmények történetét se elkülönítve vizsgálni pl. a galíciai örmények hagyatékától, vagy a Moldvában maradt hagyatéktól sem. Az eltüntetett temető – A brassó–bolonyai könyve ismét mérnöki pontosságú, nemzetiségi és egyben népességüldözési és bűnözési könyv, szintén Romániában. – Néprajzi, népességrajzi is. Ez több mint tisztelet egy szintén üldözött népesség, istenhit el-kiirtásáról. 1995-ben jelent meg nyomtatásban az első könyvem, és most, 2015-ben a nyolcadik, amelynek címe Az eltüntetett brassó–bolonyai evangélikus temető. Az internetes oldalakat böngészve sok brassói vonatkozású egyháztörténeti írás van közölve, viszont egyetlen sort sem találtam a Brassó központjában 1987-ben megsemmisített magyar evangélikus temetőről. Pedig ez a kommunizmus egyik legnagyobb bűne volt egy magyar egyházi közösség ellen, és nem is magyarázható ez a szörnyű tett, mert a mai napig nem építettek semmit az eltüntetett temető helyébe. És akkor feltevődik a kérdés: miért is kellett eltüntetni ezt a régi pantheon temetőt? Csak! Csak úgy. Mert most magyarok nyugszanak itt a föld alatt ismeretlenül, meggyalázva holtukban is. Ezért tartottam fontosnak megírni az elhunytak neveit, hogy az utókor neveiken keresztül méltón emlékezhessen rájuk! A könyv felhozta 100 év elhunytainak neveit, mikor és hol születtek, foglalkozásaikat, Brassó régi utcaneveit, mikor és milyen betegségben haltak el. Közvetlenül is érintett vagyok itt, hiszen a feleségem édesanyja és nagyszülei is itt nyugszanak jeltelenül, valahol. – Hogyan látta és látja az örménység sorsát, jövőjét ma? – Az Erdélybe betelepült örmények mai utódai már nem örmények, és ez minden kulturális, szellemi és nyelvi argumentummal alátámasztható. Ami megmaradt, azt úgy hívják, hogy származástudat, de ezen kívül semmiről sem lehet beszélni. Az idegen területen töltött 700 év, amely embert próbáló önfenntartó küzdelmekkel járt, az anyanyelv feladásával is párosult. Erre lehet mondani: népek sorsa! A jövőt illetőleg valósnak kell elfogadnunk azt a visszafordíthatatlan folyamatot is, amely szerint az erdélyi magyarörmények a kunok, besenyők és jászok sorsára jutottak az élő közösségi hagyományok feladásával. Ami pedig utána bekövetkezett, azt úgy nevezik, hogy teljes asszimiláció. – És a magyarságét ugyanitt? – Az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozólag lényeges megállapítás lenne, hogy csatolt területeken élő etnikai népcsoportoknak területi önrendelkezést és nyelvhasználatot kell biztosítani. Ez igazságosabban oldaná meg a sokat emlegetett autonómia fontos kérdéseit. Mit jelent a székelységnek a jövő a Kárpát-medencében, s benne a székelyföldi családoknak? Pillanatnyilag a legnagyobb kihívás a megmaradás, és ebben nagy szerepet játszik az a tény, hogy az elkövetkező évek népességi adatai hogyan alakulnak. Ha ez igen nagy negatív elmozdulás lesz, akkor a jövő egészen másképp alakul. A számszerű fogyatkozás következményeit előrevetíteni igen tragikus dolog lenne egy nép számára! Czegő Zoltán Száva Tibor Sándor /sz. Csíkszereda, 1944. jún. 14./ ma Bécsben élő gépészmérnök, műszaki szakíró, helytörténész, az MTA köztestületi tagja. Könyvei: A csíkszépvízi Száva család - erdélyi családtörténet (Győr, 1995; új, bővített kiadása Csíkszereda, 2000); Szépvízi magyarörmények nyomában (Győr, 2003); Magyarörmények az első világháborúban (Budaörs, 2004); Erdélyi magyarörmények az első világháborúban (Csíkszereda, Alutus, 2005); Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában (Csíkszereda, Alutus, 2008), Székelyföldi magyarörmény családok /Csíkszereda, 2012/, Biblioteca Barcensis - Az eltüntetett brassó-bolonyai evangélikus temető Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
